sadasd

De nehéz az iskola táska

Történetek

Augusztus végéhez közeledünk, az időjárás is komolyra fordul. A szülők és a diákok visszaszámolnak az iskolakezdésig. Erről mindig eszembe jut a Bergendy-Demjén dal. De nehéz az iskolatáska. És most nem arra gondolok, hogy egy elsősnek 20 kilót kell cipelni, ezért javasolt az ergonomikus táska. A szülők vállát is hasonlóan nyomasztja az iskolakezdés. Rengeteg eszköz kell, jó-e még a tavalyi, ruhákat kinőttük, cipőt szintén, gyurmából ne legyen színes, inkább natúr, bekössük a könyvet vagy sem, ha igen akkor áttetsző fóliába vagy színesbe? És mindezt miből fogjuk fedezni.

Évek óta segítünk nehéz helyzetben élő családoknak megoldani az iskolakezdés okozta problémákat lehetőségeinkhez mérten, melyhez számtalan anyagi és eszközbeli segítséget kapunk Tőletek.

Idén rengeteg táska gyűlt már össze, talán eddig ilyet még nem is tapasztaltunk, hisz mindig abból van hiány. Olyan szép állapotú és változatos formavilágú táskákat kaptunk, hogy úgy döntöttünk rögtön befotózzuk, Ti is gyönyörködhessetek benne. Viszont a segítségetekre továbbra is számítunk, hiszen egyéb más eszközökben még nem bővelkedünk. Jöhetne még:

  • körző
  • filcek
  • tempera
  • mindenféle spirál füzet
  • B, 2B, 4B ceruzák
  • rajzlapok
  • technocol ragasztó
  • számológép

Köszönjük, ha hozzájárulsz egy gyerek iskolakezdéséhez, akár egy kávé árával is. Amennyiben inkább bevásárolnál

Ahol leadhatod az adományokat:

#SZEGED

  • – Árkád Telenor nyitvatartási időben;
  • – NatúrPont, Somogyi utca 16. 8.00-16.00 között
  • – Csongi fűtéstechnika bolt Csongrádi sgt. 22 H-P 7.30 tól 17 ig
  • – Malév Air Tours Jókai u. 7. Nagyáruház Passzázs 09-17
  • – Szegedi Sóklinika, Honvéd tér 5/b. H-P: 14.00-19.00 között (vagy H, Sz, P, Sz délelőtt 9.00-12.00 között). Érd.: +3630/933-5153
  • – Szeged, Pálfy u. 91/B időpont egyeztetéssel +3630/248-0904

#DESZK

  • – Az Alapítványhoz személyesen egyeztetés után
  • – Sly-Szalon, Alkotmány utca,nyitvatartási időben
  • – RingatLak bölcsőde, Béke u.10 (az udvarnál kell bejönni, kopogni), 6.30-17.00 között

#HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

  • – Törpezug, Deák Ferenc utca 16/A 8-17 között vagy később megbeszélés szerint

#SÁNDORFALVA

Minden segítségnek nagyon nagyon örülünk, nincs olyan hogy kevés, minden egyes darab fűzet, színes ceruza nagy segítség! Segítsünk együtt! 🙏 🙂 🤗

Aki anyagiakkal támogatna bennünket, hogy meg tudjuk venni a szükségeseket, a következők szerint teheti meg:

KISS CSILLAG ALAPÍTVÁNY

11600006-00000000-94308921

Megjegyzésbe: Tanszergyűjtés adomány

Megosztom

Vélemény, hozzászólás?

Verified by MonsterInsights