Mindig szerettem volna a kreatív részét magamnak abból az alapítványi munkából, amit harmadmagammal végzünk. Vágytam valami olyan kalandra, ami kreatív, értéket teremt, vidámságot okoz abban a közegben, ahol zajlik és emellett valami jó is születik belőle. Tehát amíg jól érezzük magunkat, alkotunk, majd a gyümölcsét élvezzük és segítünk másokon. Mindemellett pedig nagyot szól, így legközelebb majd mások is szeretnének csatlakozni és egy egyszerű ötletből valami hatalmas dolog születik.
Megkaptam.
Egy januári estén felhívott egy régi ismerős, hogy 4. osztályos ikerlányai két osztálytársukkal jótékonysági rajzversenyt szerveznek. A nevezési díj olyan tárgyakból állna, ami más gyerkőcöknek örömet okoz. Könyv, játék, társas, plüss. Szívesen vennék, ha mi találnánk gazdát a gyűjteménynek. Mondanom sem kell, hogy könny szökött a szemembe (és mint most is, ahogy ezt a történetet írásba öntöm) és már neki is láttam az alapítvány bemutatkozó sorainak elkészítéséhez.
A 4 fiatal annyira precízen kidolgozta a részleteket, hogy felnőtt segítségre nem is nagyon volt szükség. A versenyre bárki jelentkezhetett a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános iskola 1-4. osztályaiból, aki kellő elszántságot érzett magában. A 4 fős eszmei szerzőcsapat – egyébként jó barát és osztálytárs – képviselte a zsűrit, akik az 1-2. osztályok és a 3-4. osztályok között is hirdettek lány és fiú helyezéseket 1-3. helyig. Ezenkívül a 4 fiatal szülei és a Kiss Csillag Alapítvány is felajánlott egy-egy különdíjat arra érdemes művészpalántáknak.
A díjátadóra nagy izgalommal utaztam el Dunaújvárosba, hogy személyesen adjam át kis művészpakkunkat a nyertesnek és szemügyre vegyem a kor fiatal művészeinek alkotásait. A délutáni szünetben rögtönzött ünnepséget csodálatos idő patronálta. A gyerkőcök hihetetlen ovációval jutalmazták egymást 1-1 helyezés kihirdetésekor. Meg sem tudtam szólalni, pedig lassan rám került a sor. Néhány szóban meg kellett köszönnöm a meghívást, a támogatást és gratulálni a nyertes lurkónak. De csupán az járt a fejemben, hogy itt áll 3 leányka és egy fiú, akik fejéből kipattant ez az ötlet. Akik ahelyett, hogy délutánonként bringáztak volna vagy videojátékoznak, inkább rajzversenyt szerveznek, hogy más korabeli gyermekeken segítsenek. Megint előhozhatom a kedvenc mondásom kedves osztályfőnökömtől, avagy nem mindegy, hogy a Goethe kötet vagy a fazék esik a fejedre otthon. Ezekben a gyerekben akkora empátia és önzetlenség halmozódott fel az otthonról hozott értékek és a jó pedagógusi nevelés során, hogy felnőtteket vertek kenterbe emberségből.
Nem tudok elég hálás lenni az Alapítvány és a magam nevében, hogy részt vehettem a rendezvényeteken. Köszönet érte Blanka, Szofi, Léna és Gáspár 🙂
